A Nap olyan hangos, hogy ...
.

A világűr legkézenfekvőbb tulajdonsága már a nevéből is kiolvasható: űr, azaz nincsen benne semmi. Valójában az űrben sincs tökéletes vákuum, de olyan ritka benne az anyag – köbméterenként alig néhány hidrogénatom, szemben a földi levegő köbméterenkénti 10^25 molekulájával –, hogy még ezzel együtt is ez áll a legközelebb a teljes ürességhez.

A hang terjedéséhez szükség van valamilyen közegre, ami a mindennapokban jellemzően a levegő. Mivel azonban az űr közel tökéletes vákuuma légüres tér, ott a hangok sem terjednek. A gyakorlatban ez ritkán okoz problémát, legfeljebb a scifi filmek űrcsatáiban kell kicsit elszakadni a fizika törvényeitől. Az asztronauták nyílt űrbéli csevegését meg elsősorban nem ez lehetetleníti el, hanem hogy szkafander nélkül amúgy sem kapnának levegőt, a beszélgetéshez meg nem árt életben lenni. A világ csöndjének azonban van egy kifejezetten jótékony hatása: ennek köszönhető, hogy nem szenvedünk maradandó halláskárosodást a csillagok hangzavarától.

A csillagoknak ugyanis nagyon is van hangjuk, ráadásul elég változatos: a belsejükben zajló fizikai folyamatok hatására úgy rezegnek sok-sok különféle frekvencián, akár a templomi harangok. Ha a világűrben lenne levegő vagy más, hasonlóan hatékony hangvezető közeg, Naprendszer-szerte hallani lehetne a Nap tízmillió különféle zenei hangnak megfelelő zenebonáját.

Méghozzá jó hangosan. A Nap 383 yottawattos (383 000 000 000 000 000 000 000 000 wattos) teljesítménnyel sugározza magából az energiát, ez hangerőre fordítva nagyjából 290 decibeles fülsiketítő ricsajt eredményezne. Itt a Földön persze ennél valamivel visszafogottabb lenne a Nap koncertje, hiszen a hangerő a távolság növekedésével csökken, és a bolygónk 150 millió kilométerre kering a csillagjától.

A Nap földi hangereje körülbelül 125 decibel lenne. Ezt az értéket segít elhelyezni, hogy a 120 decibel nagyjából annak a zajszintnek felel meg, mint ha 100 méterről hallgatnánk végig egy sugárhajtású repülőgép felszállását, míg a 130 decibel már az emberi hallás fájdalomküszöbe – de ha huzamosabb ideig vagyunk egy hangnak kitéve, már ennél alacsonyabb hangerő is maradandó halláskárosodást okozhat.

Szóval, bár izgalmasan hangzik, hogy akár a saját fülünkkel is hallhatnánk a Napot, azért ne sajnáljuk túlságosan, hogy ettől az élménytől megfoszt minket a világűr néma üressége.

 

info
17 december, 2020
Share this post
Archiválás
A légkondi 42%-al növeli az áramszámlát